A Szív-Hang Egyesület munkáját évtizedek óta segítik alkalmi vagy rendszeres adományozók, akik kisebb-nagyobb összegek
felajánlásával támogatják rendezvényeinket, kezdeményezéseinket.
Anyagi alapok megteremtésével az Egyesület keretein belül működő Együtt Erősebbek vagyunk – Tücsök Zene Mindenkinek és Tücsök Klub működéséhez szükséges szellemi és technikai háttér biztosítása. (Képességfejlesztő eszközök, sporteszközök,
hangszerek, játékok, játszóház, közös táborok, kirándulások, tanulmányutak, rendezvények szervezése).
További céljaink az egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, nevelés és oktatás a szabadidő hasznos eltöltésére. Szolgáltatások működtetését, társadalmi szemléletformáló programok, kampányok megvalósítását, új, korszerű segédeszközök felkutatását és beszerzését, egyenlő eséllyel hozzáférhető tájékoztatásak biztosítását és akadálymentes
környezet kialakítását.
Pénzadományával – legyen az bármilyen összegű – Ön is hozzájárulhat, hogy számos célunk valamelyikéhez egy újabb lépéssel közelebb kerüljünk.
Néhány héttel ezelőtt mutattuk be új projektünket. Szombatiné Panni találmányával az ATOMOL-lal a vak illetve gyengén látó gyermekek fejlesztését és tanulását támogathatjuk. A TV2 Innovátor című műsorával közösen mutattuk be ezt a magyar fejlesztésű kémiaoktatást segítő eszközt. 🙏🏻
Reméljük, hogy kampányunk segítségével hamarosan eljut minden iskolába az ATOMOL és bemutathatjuk egész Európának vagy (álmodjunk nagyot) akár a világnak is! 🌍💜
Hiszen fő célunk az, hogy Panni a saját fejlesztésű taneszközével a Párizsi Világkiállításon is bemutatkozzon, ezzel pedig nem csak a Vakok Iskolájának tanulóival, hanem a világ összes gyermekével megszerettesse a kémiát! 😍
Ha lemaradtál az adásról, akkor itt visszanézheted 👇🏻
Ha pedig támogatnád Panni álmát, akkor az oldalunkon található adománygombbal ezt megteheted 👉🏻https://www.szivhangegyesulet.hu/adomany/
Legyen szerethető a kémia, minden gyerek számára! 🙏🏻
Annak érdekében, hogy az adományozás ne vegyen el Öntől a szükségesnél több időt és energiát, számos módot kínálunk támogatásának eljuttatására.
Biztonságos és 100%-ban transzparens adomány a Stripe és a GiveWP támogatásával, nemzetközileg elismert és felhasználóbarát rendszerén keresztül.
Számlatulajdonos: Szív-Hang Kulturális és Egészségnevelő Egyesület
Adószám: 18338623-1-42
Számlavezető bank: Takarékbank
Számlaszám: 57200031-10067813
Kérjük, a közlemény rovatban jelölje meg, milyen célra fordítsuk adományát!
dr. Szombati Zsigmondné, Panni látássérült gyógypedagógus az AtoMol az ötletgazdája, valamint az AtoMol szabadalmi védjegy bejegyzett tulajdonosa. Pannit nem csak az innovatív kézzel fogható tanításban alkalmazható eszközéről kérdeztük, hanem arról is, milyen segítséget nyújthat az AtoMol látó és látássérült gyerekek számára egyaránt.
Mi inspirálja őt a mai napig a munkájában? Milyen nehézségekkel néz szembe és mi a gyerekek visszajelzése egy olyan eszközről, amit csak nagyon kevesen ismernek, és még kevesebben használnak.
Az AtoMol eszközről többek között saját “Drámamentes Pedagógia” podcast sorozatunkban beszélgettünk:
egy kisfiú szemüveg vásárláshoz nyújtott egyesületünk anyagi segítséget, a Tücsök Klub nevű rendezvénysorozat keretein belül, 100.000 Ft támogatást gyűjtött és adott át a családnak.